2018. január 14., vasárnap

Emlékszel még, miért kezdtél el írni?


Te is érezted már úgy, hogy valamiért nem megy az írás? Hogy elmúlt a varázs, ami eddig uralta a mindennapjaidat? Hogy az ihlet nevű szörnyre fogod a blokkokat, de legbelül te is tudod, hogy nem ez a valódi oka annak, hogy már napok, hetek, esetleg hónapok óta nem írsz? Emlékszel még egyáltalán, miért kezdtél el írni?

Amikor nekifogsz valaminek, még elképesztően lelkes vagy. Szárnyal a képzelet, jönnek az újabb és újabb ötletek, és fogalmad sincs, mit kezdj velük, mert még az aktuális történetedet se fejezted be. Aztán elkezded elérni a céljaidat, és valami megváltozik. Elkezdenek rosszra fordulni a dolgok, és nem érted, mi a fene történik körülötted. Ez az egyik véglet. A másik pedig az, hogy írogatsz, írogatsz, mert imádod, de ennyi. Nem történik semmi. Így elszáll a lelkesedés, és minden szar, az élet szar, (de legfőképp) mindenki szar, mert nem érdeklődnek az irományaid iránt. Aztán befásulsz és feladod. Mert könnyebb, mint azt mondani, hogy és? Kit érdekel? Írok, mert írni van kedvem.

Az első eset olyankor léphet fel, amikor kapsz egy szuper kis szerződést, és jönnek a határidők. Amikkel nem tudsz mit kezdeni. Vannak, akik tudnak, de te nem. Lehet, hogy ők nem aggódnak csak írnak, míg a te fejed fölött meg ott lebeg egy időpont, ami mondjuk 3 vagy 4 hónap múlva lesz. De az nem számít, mert te olyan jól elvagy az aggodalmaddal, csak egy valamit felejtesz el. Írni...

Ez itt a szitok helye: mondhatnátok, hogy neked könnyű, mert te egy senki vagy, nincs szerződésed, nem tudod milyen bla-bla-bla. Én erre azt mondom, hogy én is dolgozom, nekem is vannak határidőim, amik miatt nem aggódom. Ha aggódnék jobban menne a munka? Nem. Sőt, rosszabbul. Akkor vagyok annyira okos, hogy nem cseszek ki saját magammal.

"Persze, te könnyen beszélsz!" Nem, igazából csak annyit teszek, hogy a munkámon kívül nem foglalkozom semmi mással. Ha az a munkád, hogy írsz, örülj neki! Elérted az álmod, mégis mit nyavalyogsz? Azt az időt, amit önmagad sajnálatával töltesz fordíthatnád másra. Mondjuk... nem is tudom... talán... írásra? És ez a másik végletnek is szól. Nem érdekelnek senkit a történeteid? Megmutattad már egyáltalán valakinek? Bárkinek? Megosztottad a csoportokban, feltetted az oldaladra, elküldted a barátaidnak?

Ma is tettem valamit önmagamért

Oké, persze a kínlódás és a nyavalygás is az élet része, de nem mindegy, hogyan teszed. Ha kinyígod magad, és utána munkához látsz, oké. Ha nyígás közben dolgozol, oké. De ha nyígsz és szart se csinálsz, na az már nem oké. Főleg, mivel eközben még arra is jut időd, hogy a másik szapuld, mert ő sikeresebb, ő könnyebben veszi az akadályok, ő így, ő úgy, ő bla-bla-bla. Aha. Oké. És mi van veled? Ő sikeres, oké. És te? Neked is megvolt a lehetőséged? Te is küzdöttél minden nap azért, hogy elérd az álmaidat? Te is  úgy feküdtél le minden este, hogy azt mondtad: igen, ma is tettem valamit azért, hogy sikeresebb, gazdagabb, boldogabb legyek. Ja, hogy nem? Hm, azt hiszem itt van a kutya elásva. Vagy inkább az álmaid, mert ha csak a sokat emlegetett sült galambot várod akkor sosem fog történni semmi.

"Ha a rossz után képes vagy te is felállni, akkor ember legyen a talpán, aki megállít."

Nem azzal van a baj, ha egy rossz időszak kellős közepén vagy. Azzal sincs baj, ha úgy érzed, hogy összecsaptak a hullámok a fejed felett. Nyugodtan légy szomorú, dühös és elkeseredett. Az viszont már baj, ha mindig így érzed magad.

Szóval: emlékszel még, miért kezdtél el írni? Mi változott azóta?

Bármelyik fokán is állsz a ranglétrának, nem véletlenül vagy ott

Lehet a hátad mögött akármennyi év, akármennyi tapasztalat, sose feledd, miért kezdtél bele. Sose feledd, hogyan küzdöttél, hogyan váltál jobbá. Író akarsz lenni? Akkor csináld! Bármelyik fokán is állsz a ranglétrának, nem véletlenül vagy ott. Tudom, hogy sok csalódás, nehéz döntések, és sok keserű pirula fog érni az életben, de ezeket le kell küzdeni. Én nagyon örülök neki, hogy egy író közösség tagja lehetek, mert elképesztő embereket ismerhettem meg. Vannak anyukák, akik munka, házimunka és gyerekek mellett is tolják, mert szeretik. Mert lelkesek. Mert a saját erejükből jutottak el oda, ahol most vannak. Ők nem áldoztak milliókat a sikerért, nem nyalták be magukat sehova, ők csak tették a dolgukat és boldogok. Büszkén osztják meg történeteiket, és ez a lényeg. Mert a saját szintjük lehetőségeivel, a saját módjukon harcolnak és élik az álmaikat.

Ez nem az a bejegyzés, ahol majd én megmondom a tutit. Ez az a bejegyzés, amikor elgondolkozol és rájössz, hol vesztetted el a varázsodat. Mert kell valaki, aki elmondja, hogy a lelki blokkjaidat rákened az ihletre. Kell valaki, aki elmondja, hogy túl sokat nyavalyogsz és keveset cselekszel. Kell valaki, aki elmondja, hogy az élet tele van lehetőségekkel. Legyél piszok gazdag, legyél egyke, legyél családanya, legyél fiatal, legyél elsőkönyves, legyél szerződéses író, a lehetőségek, hogy jobb, boldogabb, sikeresebb legyél, ott vannak a szemed előtt.

Képes vagy meglátni őket?

Nézz szét, mennyien nyújtják a kezüket feléd

Te emlékszel még, miért kezdtél el írni? Én azért, mert szerettem volna egy olyan regényt, amibe minden benne van. Amiben nem hal meg a főhős, amiben egymásra találnak, ami tele van kalandokkal, amiben nincs dráma és még sorolhatnám. Aztán rájöttem, hogy így a saját érzéseimet is kiírhatom. És tetszett. És imádtam.

Később jött egy gondolat. Írhatnék egy valódi könyvet. Amit akár ki is adathatnék. Mi lenne, ha lenne egy könyvem? Mi lenne, ha belevágnék? Azóta ez valósággá vált, és piszok nehéz... és én is sokat nyavalygok, de ettől függetlenül megyek tovább. Néha elesek, néha magam alá kerülök, néha minden nagyon szar, de ha utána felállok, ha a rossz után képes vagy te is felállni, akkor ember legyen a talpán, aki megállít. 

Nézz szét, mennyien nyújtják a kezüket, nézd meg, mennyi emberre számíthatsz, mennyien szeretnek, aztán porold le magad. Ideje felkelni.

2 megjegyzés:

  1. Szia. Nagyon tetszett ez a bejegyzés, sokszor voltam én is rossz passzba a blogom miatt, hiszen volt mikor kb a kutya se nézte meg. De bennem van az, hogy anno miért kezdtem el írni, és ha rágondolok valahogy erőt merítek belőle. Próbálok már nem annyira statisztika mániás lenni, mint régen. Bár megvallom nagyon nehéz. További sok sikert kívánok neked. Jó munkát, puszi Andrea :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon örülök, hogy írtál, és köszönöm a véleményedet is. :) Nekem nagyon sokat jelent, ha az olvasók kifejezik véleményüket a bloggal vagy a bejegyzésekkel kapcsolatban. Igen, nagyon nehéz nem statisztika mániásnak lenni. :) Én is gyakran nézegetem, és néha el is keseredem, de az általában addig a pillanatig tart. Utána kapok egy nagy löketet, és akkor születnek olyan bejegyzések (mint ez is), amire viszont nagyon sokat felkapják a fejüket. Szóval tényleg ne add fel, és blogolj, ha jól esik. :) Aztán a többi jön magától. A lényeg, hogy mutasd meg minél több embernek, amit csinálsz.
      Nagyon szépen köszönöm! Hasonló jókat kívánok én is neked!
      Kitartást!
      Bettina :)

      Törlés